Eszteregnyei Sportegyesület

A futball a vérünkben van

Eszteregnye-Újudvar visszavágó

A vasárnap lezajlott Újudvar-Eszteregnye találkozót óriása várakozás előzte meg. Mint korábban beszámoltunk róla, az eszteregnyei csapat szerkezeti átalakításon esett át, így lépett pályára a tavaszi szezon első meccsén.

 

A mérkőzés kezdetén adódott egy kis technikai probléma, amelyet sikerült gyors ütemben megoldani, így bemelegítést követően azonnal elkezdődhetett a játék.
Az első pár perc egymás megismerésével telt, majd mindkét oldalon a csapatok támadásba lendültek. A félidő első gólját az újudvari csapat szerezte, amely egy beívelést követően került az eszteregnyei hálóba. A rohanás elkezdődött mint a két térfélen, a vendég csapat a további találatokért, a házigazda az egyenlítésért, azonban az Újudvari csapat került ki a versenyzésből győztesen, ugyanis 10 perc leforgása alatt kétszer sikerült a hálóba találniuk.

Az első félidő így Eszteregnye-Újudvar 0-3-as állással zárult. A szünetet követően változás történt az eszteregnyei csapat játékában. Jobb védekezéssel, sikeres a letámadásokkal visszaszorította a hazai csapat Újudvart a saját térfelére, így gyakorlatilag a mérkőzés kizárólag az Újudvar térfelén zajlott. Ennek eredményeként Szabadi Gergely fejes góljával sikerült szépíteni 1-3-ra. A vendég srácoknak nem sikerült a helyzeteiből gólt szerezni és szintén egy ellentámadás alkalmával Szabadi Gergely újra a hálóba talált. Az eredmény immár 2-3. Az utolsó percekben az Eszteregnye SK részéről őrült rohanás kezdődött az esetleges kiegyenlítés reményében, azonban ez most elmaradt, mivel a játékvezető lefújta a találkozót.
Az őszi szezonban Újudvar ellen kezdett az Eszteregnyei focicsapat, amely 7-0-s vereséggel zárult. Bizonyára mindenki emlékszik arra a mérkőzésre. Bár a három pont most is hozzájuk került, de ettől függetlenül az Eszteregnye SK helyt állt a találkozón.
Köszönjük: Vass Győző, Rodek Antal, Tóth Zsolt, Varga Krisztián, Gyöngyösi Márk, Kovácsevics Zsolt, Szabadi Gergely, Csertán Dávid, Morvai Martin, Wágner Dávid, Szász Gábor, Korhán László, Wilcsek Richárd.

 

>>Nézd meg a mérkőzésen készült képeket! Kattints ide!!<<


 

 

Ez történik a facebookon