Eszteregnyei Sportegyesület

A futball a vérünkben van

Minden kezdet nehéz

A Zala megye déli csoportjában a bajnokság 02.28-án startolt. A tavaszi forduló első mérkőzése Eszteregnyei csapat számára a Petrivente elleni megmérettetéssel kezdődött.

Ebben a formációban most először kezdett így a gárda. A tavaszi szezon előtt több játékos is eltávozott a csapatból. Köszönet azoknak az embereknek, akik ettől függetlenül nem adják fel és maradtak, Kovácsevics Zsolt, Tóbel Zoltán, Gyöngyösi Márk, Szász Gábor, Kalányos Tamás, Kovács János, Hoffman Szilárd, Hoffman Márk, Vass Győző, Burcsi János, Szmodics Rajmund és nem utolsósorban Kercsmarics Szabolcs. Külön öröm talán mindenki számára, hogy több olyan játékost sikerült a csatasorba állítani, akik helyi illetőségűek. Új igazolások között szerepel Török Dániel, Török László, Kohári Béla, Horváth Gábor, Pilhoffer Gergő, Matola János, Bali Dávid és Horváth Zsolt. Továbbá a nem helyiek közül Kovács Ádám, Kalányos László és Eger Dániel.

Az első mérkőzések előre láthatóan nehezek lesznek, mivel nem alakult még ki a konkrét felállás. Elkezdődött a pozíciók keresése, több szempontból is. A felkészülésre és egymás játékának megismerésére viszonylag kevés idő volt. Ettől függetlenül vannak +szokások+, amelyeket nem tud a csapat levetkőzni magáról. Ilyen az első percekben kapott gól átka is. Amelyet szinte azonnal a követte a második, harmadik… és így tovább. A 44. percben sikerült még egy 11-est is kiharcolni, amelyet a vendég együttes játékosa jól érvényesített. Az első félidő az ellenfél számára nagyszerűen végződött, hiszen öt alkalommal sikerült megrezegtetni a hálót.

A szünetet követően sem javult a helyzet, bár sikerült szépíteni, két alkalommal is, viszont az első félidei 5 gólhoz, még négy került. A végeredmény Eszteregnye-Petrivente 2-9.

Hajrá Eszteregnye!

Ez történik a facebookon